BME TEHETSÉGSEGÍTŐ TANÁCS

TEHETSÉGEK A TEHETSÉGEKÉRT

Építész workshop középiskolásoknak

A BME Építészmérnöki Kar elsősorban 11-12. évfolyamos diákok számára Építész workshopot rendez a tehetséggondozás jegyében. Az eseményre olyan diákokat vár, akik érdeklődnek az építészet iránt, s akik izgalmas, élményközpontú, kreatív és játékos feladatok segítségével szeretnének megismerkedni az építészet sokszínűségével. 2015. novemberében az első alkalommal meghirdetésre került Építész workshopon 60 fő vett részt. A sikeres indulás után 2016-ban az előző évi esemény tapasztalatait összegezve októberben kerül megrendezése a második Építész workshop középiskolásoknak, immár megemelt létszámmal, a nagy érdeklődésre való tekintettel. Ahogyan az elmúlt évben, idén is kiemelt figyelmet fordítunk a vidéki intézmények széleskörű tájékoztatására.

Az egész napos program során a tavalyi évhez hasonlóan, rövid ismertető, bevezető előadások, prezentációk egymásra épülő, csoportokban megoldandó feladatok és konzultációs lehetőségek alkotják a program vázát. Az eseményen készült alkotásokat a résztvevő oktatókból álló zsűri értékeli.

A program szervezésében és lebonyolításában a Kar oktatói és dolgozói, valamint a doktori iskolák (PhD és DLA) doktorandusz hallgatói vesznek részt.

tamogatok_feher_negyes.png